Ijjász István tájékozódási futó
Ijjász István, a tájékozódási futók között csak Ijjász Öcsi, a fiataloknak Öcsi bácsi, jelenleg a PVSK legidősebb aktív tájfutója, sőt azt is mondhatjuk, hogy a klub legidősebb, ma is aktívan versenyző sportolója. a Baranya megyei Kémesen született 1939-ben. 1953-ban 14 évesen az egykori Pécsi Haladásban ismerkedett meg a tájékozódási futó sporttal, amit akkoriban tájékozódási terepversenynek neveztek, és a természetjáró szakosztályok keretei között űzték. 1954 óta versenyez, már 15 évesen a felnőttek között szerepelt, 1960 óta igazolt versenyzője a PVSK szakosztályának. A Mesterházi, Medovárszky, Navratil, Ijjász összetételű csapat éveken keresztül a vidék egyik legjobbja volt. 1962-ben Vidékbajnoki címet szereztek, 1967-ben legjobb vidéki csapatként az Országos Csapatbajnokságon a 9. helyen végeztek. Ifjúsági korában a tájékozódási versenyzés mellett atletizált is, középtávfutó és gátfutó is volt. Kiváló eredményeinek és atlétikus felkészültségének is köszönhetően 1965-ben bekerült a magyar válogatottba, a tájfutók közül a megyében elsőként. Akkoriban ez nagy szó volt, mert a tájfutó sportban nagy volt a fővárosi versenyzők dominanciája.
Első diplomáját a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerezte 1960-ban. A Belvárosi Általános Iskolában tanított, amikor 1967-ben az 500-as Szakmunkásképző Intézetben tájfutó csoportot szervezett. Edzői működésének tíz éve alatt irányításával számtalan fiatal sajátította el a tájékozódási futás alapjait. Legeredményesebb tanítványa az ifjúsági válogatottságig vitte. Többen az iskola elvégzése után a PVSK-ban folytatták sportpályafutásukat. Akkoriban a Gépipari mellett az 500-as volt a PVSK utánpótlásának a forrása. Ebben az időszakban munka mellett végezte el a Veszprémi Vegyipari Egyetemet, ahol 1970-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát. A versenyzést a következő években – már szenior versenyzőként – is folytatta és a korosztályában több szép eredményt ért el. Ezek közül is kiemelkedik a 2005-ben 66 éves korában szerzett egyéni éjszakai bajnoki címe. Jelenleg is fáradhatatlanul mozgósítja kortársait, és a csapatbajnokságokon rendre sikeresen szerepelnek. 2000-től a Szakosztály vezetőség tagja. Sportolói, vezetői tevékenysége nap, mint nap példát mutat a fiatal sportolóknak. Aktívan részt vesz a Baranya Megyei Szövetség munkájában, versenybíróként számtalan versenyen működött. Több évtizedes munkáját 2000-ben a megyei tájfutó közösség által alapított Tájfutásért emlékérem adományozásával ismerték el.
Az a megtiszteltetés ért, hogy ellátogathattam pécsi, uránvárosi lakásába, ahol érmek és kupák között a régi korok hangulata hatotta át beszélgetésünket. Megtekinthettem a különböző ereklyéket, köztük a szinte szentté avatott, féltve őrzött kincset, a már-már kortörténeti ereklyét, a „ZÖLD NAPLÓ”-t. Így nagybetűvel, hiszen az első verseny (1953-óta!), minden, lényeges tájékozódási futással kapcsolatos fontos eseményt feljegyzett, amelyen részt vett. Az nyugalmat árasztó régi bútorok között folytatott beszélgetésnek szinte nyomatékot adott az általa frissen főzött kávé, átható, kellemes illata.
Mikor és hol születtél?
Kémesen születtem, 1939-ben. Édesapám jegyző volt, édesanyám a helyi iskolában tanított.
Honnét ez az érdekes név „Ijjász” ráadásul két „j”- vel?
Ezt édesapám akarta így! Őt egyébként Jágernek hívták (az „á” nem umlautos!), ebből magyarosított a 20-évek elején, és az Ijász-nevet választotta, ráadásul rövid „i”i-vel az elején. Gyakorlatilag az 1760-as évekig visszavezettem a családfát, mivel az őseim között erdészek voltak, ezért ez amolyan „ragadvány név” , és mint tudjuk „Vadász”-t jelent. Édesapám 1928-ban magyarosította a nevét.
Hogy kerültél Pécsre?
Nyolc éves voltam, amikor Pécsre költöztünk. Már akkor sportoltam. Futottam, kerékpároztam, és teniszeztem is. Később a Nagy Lajos Gimnáziumba kerültem, amely akkor egy nagyon sportos középiskola volt. Ekkor a Pécsi Dózsában atletizáltam, Gáspár Gazsi bácsi volt az edzőm.
Innét egyenes út vezetett a tájékozódási futásig?
1952-ben betiltották Magyarországon a cserkész mozgalmat. Mi már akkor feljártunk a Mecsekre futni, Angyal Tibor akkori labor főorvos tanította nekünk, cserkészeknek a térképolvasást, így ő vezetett be a tájfutás rejtelmeibe is. Az első versenyem, amit fel is jegyeztem kis füzetecskémbe, 1953. december 21-én volt, éppen 63 éve. Akkor még Pécsi Haladásnak hívták az egyesületet, csak később lett Pécsi Lokomotív.
Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb?
Nagyon büszke vagyok arra, hogy én vidéki gyerekként bekerülhettem a magyar válogatottba, 1965-ben! Sok jó barátot szereztem, köztük a világbajnok Monspart Saroltát is jól ismerem. Éjszakai egyéni országos bajnokságot is nyertem, de én mindig csapatban gondolkodtam, nekem a közösség eredményei fontosabbak voltak, mint az egyéni sikerek.
Mi a véleményed a mai kor tájfutásáról, hiszen Te még versenyeken is indulsz?
Rendszeresen indulok senior versenyeken. Nagyon korszerű, kiváló eszközök vannak, és ma már egy jó fejkamerával a TV közvetítés is megoldható. Természetesen, ha olimpiai sportág leszünk, biztos ugrásszerűen nő a sportág népszerűsége is. Nézd, ez egy tiszta sportág, itt nincsenek bundák, napi botrányok, itt fontos a tiszta fej, az egyenlő feltételek. Egyet azonban nem szabad elfelejteni! Lehetnek bármilyen kiváló, modern segédeszközök eszközök, GPS, térképek, stb. de ezek mögött ott kell, hogy legyen az ember, az értelmes gondolkodás! E nélkül semmit nem érnek a technikai vívmányok.
Egyszer egyedül végig futottál a Mecseken, ezzel gondolom, nem sokan büszkélkedhetnek?
Hu, az jó kis buli volt! Mecseknádasdról indultunk ketten a Kovács Lacival. Árpádtetőn kellett volna frissítőt kapnunk, meg felsőruhát váltanunk, de nem jött a segítség, így Kovács Laci ott maradt, én pedig egyedül futottam tovább a 48 km-et a hetvehelyi vasútállomásig. Ahogy ma mondanák a fiatalok, nem volt semmi!
Manapság is edzel, és versenyzel is!
Rendszeresen, heti három alkalommal futok, és versenyeken is részt veszek, most volt egy felmérés, két év alatt egy percet romlottam! Azt hiszem ebben a korban ez már megengedhető!